Hogyan törnek be és mi az a módszer ahogy sosem törnek be.
Nyilván nem mindegy hova milyen zárat szerelünk. Természetesen nem indokolt hogy mindenhova a legflancosabb zár kerüljön, hisz pénzünket ennél élvezetesebben is elkótyavetyélhetjük. Vagyis a sufnira fölösleges titán-kevlár lakatot tenni, hisz úgyis csak berúgják az ajtót. Az alábbiakban megpróbálom részletezni, mik a betörők által a leggyakrabban alkalmazott módszerek, és hogy azok ellen hogy a legcélszerűbb védekezni. Előbb néhány gondolat e témában...
Biztonságunk és nyugalmunk mindennél többet ér, ezt így vagy úgy de meg kell vásárolni és egyáltalán nem olcsó. Aki nem engedhet meg magának biztonsági személyzetet, harci kutyát, hőkamerát, lézerpisztolyt, annak a fő és egyetlen védelmi vonala a bejárati ajtó (és ablak) ami a sok-sok év alatt összekuporgatott vagyonkáját, vagy ha mondhatjuk egész élete munkáját elválasztja a világtól és annak hiénáitól.
Hogy ezek az értékek megmaradjanak, az nemcsak hogy kicsivel több befektetett pénzt megér, ezeknek a biztonságban tudása minden pénzt megér!
A kínai zárbetét az nem biztonság, a barkácsáruház mindennél olcsóbb zárja minden más zárnál ócskább. Ettől lehet olcsó. Hogy a telekre elég lesz ez is? Tessék kiszámolni, mennyibe kerül ha betörnek! Egyrészt elviszik a benzines fűnyírót, nagy kár, és az egyszeri kár az kétszeres kár. A régi gép már az ördögé, és most újra ki kell adni pénzt a következőre, ehh... Pech. Továbbá ott van a széttört vacak zár ára, a helyette beszerelt zár ára és a lakatos munkadíja. Mindez mondjuk tízszer annyi mint az egyszer korábban megspórolt összeg, amit ha mindenek előtt rászánunk az ajtó biztonságosabbá tételére, talán meg sem próbáltak volna betörni.
Záron, lakaton, egyáltalán nem érdemes spórolni, ahogy nem spórolunk biztosításon, fékbetéten, hegymászókötélen sem. Aki mégis ezeken szeretne fogni pár forintot az sajnos később pórul fog járni, jó eséllyel. Tessék egy számmal kisebb plazmatévét venni, egyel kevesebb kamerás mobiltelefont tartani, nem kell mindig száz oktános benzint tankolni, vagy nem meglepődni ha egy szép nap valaki berúgja az ajtót, a hóna alá kapja a lapos televíziót, zsebre vágja a telefont, felkapja a slusszkulcsot, megkeresi a parkolóban a becsben tartott autót, berámolja az egész szajrét és bő gázzal elszáguld az éjszakába. Legyenek biztosak benne, sosem kerül elő a tettes.
Zárnyitás savazással
Ez egy marhaság! Tévhit, városi legenda. A módszer elvi lényege, hogy a zárba, zárbetétbe, igen erős savat, salétromsavat, vagy annak és sósavnak keverékét, úgy nevezett királyvizet fecskendeznek. Az elgondolás szerint a sav bizonyos idő elteltével teljesen szétmarja a zárat, ezért az bármi nehézség nélkül nyitható. Nos a dolog ugyan roppant egyszerűen hangzik, a gyakorlati kivitelezése viszont meglehetősen nehézkes. A cilinderzár betétek ugyanis nem zárt rendszerek, a sav amit befecskendeznek a hátsó oldalon rögtön ki is folyik. Így ez eltarthat egy jó darabig. Olyan sav amely azonnal szétmarja a szétmarandó anyagot, esetünkben a zárat, nemigen van. Fikciók persze léteznek, a tévében látott illúzióknak nem szabad bedőlni. Erősebb savakat ipari alkalmazásokban találunk, kereskedelmi forgalomban az ilyen anyagok nem könnyen szerezhetők be, előállításukhoz pedig pénz, idő és szakértelem szükséges. És persze elszántság. Ez a mezei lakáskirámolókból csak kevesekben buzog. Ipari savakkal sem érünk el azonnali hatást, ezért ha értékelhető eredményre vágyunk, ott kell állnunk órákig a francos zár mellett, és folyamatosan nyomkodhatjuk bele a savat. Mert ami kifolyt az már csak a szőnyegben tesz kárt. Lássuk be, egy betörő nem ácsoroghat hosszú ideig a feltörni kívánt ajtó mellett. Érdemes megpróbálni az ő fejével gondolkodni, vagy legalább elképzelni a gyakorlati kivitelezést és máris beláthatjuk, nem is olyan egyszerű mint amilyennek elsőre gondolná az ember..
Egy kémcsőnyi füstölgő salétromsavat a zsebünkben cipelni nem életbiztosítás, ha még lötyögtetjük is, roppant kellemetlen élményekben lehet részünk. Ennek a zárba juttatása ugyancsak okoz némi fejtörést. A löttyintéses metódus kockázatos, főleg hogy azt többször ismételni kell, vigyázva hogy a mérgező gőzöket kibocsátó anyag ne fröccsenjen ránk, viszont minél többet juttassunk be a zárba annak 1 milliméter széles nyílásán át. Nem túl irigylésre méltó feladat. Fecskendőbe töltve könnyebb, de azért ez a módszer is rejt magában izgalmakat. Ugyancsak sántít az elmélet ha a zár szerkezetét szemléljük.A bejárati ajtók 95 %-át Euró profilos cilinderzárral szerelik fel. Ha ebbe a típusba erős savat fecskendezünk, a kellő idő letelte után szétmarja a benne lévő rugókat. A feltételezés szerint ekkor a biztosító csapok a zár alsó traktusába pottyannak le, így a zár szabadon nyitható. A valóság viszont kézenfekvő: Az alsó és felső csapok, rugók és a zárház kvázi összeolvadnak egyetlen alaktalan tömbbé,a zár használhatatlanná válik, innentől pedig a jó isten sem nyitja ki, sem kulccsal, csavarhúzóval, sem pedig más eszközzel. A saját magunk által végzett házi zársavazási kísérlet eredményét alant láthatja. A zár egy réz házas Elzett 751-es betét, a maró anyag pedig hidrogén-peroxi és sósav elegye, a marási idő három nap volt eddig áztattuk benne. A reakció kezdetben elég heves volt, a sav a zár behelyezésekor gyakorlatilag kiforrt az üvegből, majd a következő 72 órában csöndben elpezsgett benne. A zárat a sav használhatatlanná tette, ám kinyitni ezután sem lehetett, és azóta sem lehet.
A zárbetétet ilyen módszerrel csak tönkretenni lehet, kinyitni ezután sem tudjuk. Ugyanezt a MABISZ minősítésekkor végzett vizsgálatok is megerősítik. Még egy fokkal nehezebb a savazni vágyó dolga, a több soros, vagy passzív csapsoros cilinderzárak esetében. Több csap, több rugó, még több, szűk járatban mozgó alkatrész, tized vagy század milliméteres tűrésekkel. Itt a legkisebb, torzulás is okozhatja a zár végleges károsodását. A kulcsnyílásnál magasabban lévő, felső, passzív csapsort pedig a legagresszívabb sav sem tudja szétmarni, hisz függőlegesen fölfelé folyni nem tud.
Eddigi pályafutásom alatt eddig egyetlen savval nyitott zárat sem láttam. Egyszer hallottam valakiről aki látott szétsavazott zárat. Hinni azt hiszem el amit látok, de mivel ilyet még nem láttam, nem is tudom meggyőződéssel ajánlani a saválló zárakat. Ne foglalkozzanak vele hogy saválló-e a zár, lényegtelen szempont, tökmindegy. Viszont ami saválló az általában jobb minőség, iránymutatónak megfelel.
Ez a betörési módszer tehát valójában nem is létezik. Saválló zárat természetesen lehet kapni, forgalmaznak ilyet sok helyütt, nem átverés, a saválló zárbetét tényleg ellenáll a savazásnak, ideig óráig. A zárgyártók a piac igényeihez igazodnak, mint mindenki aki a piacból él. A kifligyártók szögletes kiflit gyártanak ha a vásárlók szögletes kiflit akarnak, a zárgyártók pedig saválló zárbetéteket gyártanak, hiszen ha a vásárló saválló betétet szeretne venni akkor saválló betétet fog venni. Ebből egyáltalán nem következik hogy a betörők is savazni fognak, őket ugyanis nem érdekli a piac, sem a zárgyártók, de még a zár sem nagyon, legfeljebb a büntetőjog.
Summa summárum: Savval zárat nyitni lehet. Elméletben lehetséges, csak megfelelő körülmények és elég idő szükséges hozzá. A hétköznapi életben viszont nemigen fordul elő, annyira nehézkes a kivitelezése. Hogy mégis miért terjed a legenda, nem tudom. Azt hiszem népi sport hogy szeretjük egymást ijesztgetni, jobb híján ilyen rémhírek terjesztésével. Mindenkinek van ismerőse, akinek a szomszédjához törtek már be savazással. Állítólag. Szóval szeretünk borzongani, ezért terjednek ilyen történetek. De ez már szociolgia, vagy még inkább pszichológia, ez nem az én szakmám, nem is kontárkodom bele. A savazásos zárnyitás népszerűségének a titka hogy az emberek állandóan hülyeségeket beszélnek.
A zár felfúrása
Nem szorul magyarázatra, a módszer elég egyszerű. A zárbetétet vagy betéteket akkumulátoros, vagy ha a lehetőség adott, hálózati fúrógéppel jól szétfúrják. Lévén a zárak döntően rézből készülnek, a művelet pár percnél nem tart tovább. Persze a gyártók ez ellen is védekeznek. Egy valamire való cilinderzár ma már fúrás ellen is védett. A gyártás során a zárházba és a hengerbe, keményfém csapokat profilléceket vagy csapágygolyókat illesztenek. Ezek útjában vannak a fúrószárnak, anyaguk pedig keményebb mint azé. A fúró ezeken kicsorbul vagy eltörik. Ez által a zár egy darabig ellenáll a fúrásnak. Persze csodák nincsenek, keményfém és Titan fúrószárakkal, és némi ügyességgel a fúrás védett betéteket is ki lehet fúrni.Sajnos nemigen lehet mit tenni ellene, bármilyen kemény anyagból van is a zár, ha elég sokáig fúrják, előbb vagy utóbb ki fog lyukadni. Egy jól megkonstruált zárat hosszú idő alatt lehet így tönkretenni.A lényeges szempont itt az időtényező, vagyis hogy olyan sokáig kelljen fúrni egy zárat amennyi ideje egy betörőnek nincs.Nagyon azért nem kell megijedni, a betörők nem nagyon szeretnek fúrót használni, hacsak nincs korlátlan idejük, vagy nem dolgozhatnak zavartalanul, a nélkül hogy bárki felfigyelne a zajra. Az ilyesmi ugyanis elég hangos, és sokáig tart. Egy hétvégi ház zárain kényelmesen dolgozhatnak órákig, de egy forgalmas lépcsőházban ezt pár perc alatt kell megoldaniuk, mielőtt valakit zavarni kezd a zaj. Ha túl sokáig tart ,nem érdemes nekiállniuk. Szóval annyira nem kell félni, ritkán törnek be ezzel a módszerrel. Aki mégis szeretne biztosra menni, annak ajánlom egy vagy több, tollas kulcsos kiegészítő zártest felszerelését. A klasszikus rendszerű, tollas kulcsos zárak egyáltalán nem elavultak, csak a cilinderesnél régebben találták ki őket. Manapság kezdenek ismét elterjedni, nem is ok nélkül. Fúrás szempontjából tudnak némi gondot és fejtörést okozni. Aki egy cilinderzárat akar szétfúrni annak könnyű dolga van, csak kitartás és fúró kell hozzá. Egyenesen belefúr a betéten lévő kulcsnyílás közepébe és ha elég kitartó, a zár idővel biztosan ki fog nyílni, legyen abban bármilyen fúrás elleni védelem. A tollas kulcsos zárakat viszont hiába fúrjuk a kulcslyuknál, ott csak a levegőt érjük, arra még a legkeményebb fúró sem hat. A betörőnek, ha eredményes munkát kíván végezni, tudnia kell hát hogy hol kell megfúrnia a zárat hogy az kinyíljon. Ez persze márkánként és típusonként, gyártási évtől függően is eltér, így elég nehéz dolga van, hacsak nem készül pontos méretezéssel.
Ez igen komoly előzetes felkészülést, ismereteket igényel. Ha készült, kulcsnyílásból meg tudja állapítani, milyen gyártmánnyal és annak melyik típusával áll szemben, így némi támpontja már van. Nem jellemző az ilyen szaktudás, ezért nem is szokták megpróbálni, az ilyen zárral felszerelt ajtókat inkább békén hagyják.
Fagyasztás
Ööö... mmm.... megpróbálok komoly maradni, tényleg.
Szintén egy elméleti módszer, eddig ilyennel sem találkoztam, de mivel a lehetőség, hogy alkalmazzák fennáll, érdemes pár szót ejteni róla. Hidegben minden ridegebb, ez nyilvánvaló. Ha egy zárat, vagy bármi mást nagyon alacsony hőmérsékletre hűtünk le, az rideg lesz, törékennyé válik akár az üveg. Nem tudom miért, kérdezzenek meg valami fizikust erről. Az alacsony alatt itt a mínusz kétszáz fok körüli hőmérsékletet kell érteni. Az elmélet szerint a feltörni kívánt zárat valami módon hirtelen lehűtik, és miután az, az alacsony hőmérséklet hatására kellően rideggé vált, kalapáccsal, vésővel, darabokra törik. Az hogy ilyen bárgyú hülyeségekkel hitegetik egymást, köszönhető az állatságok elképesztő özönének amik a tévéképernyőből áradnak felénk. Hajlamosak vagyunk autentikus forrásnak tekinteni a képcsövet. Rosszul tesszük, óva inteném Önöket ettől. Legjobb ha most rögtön kikapcsolják. Kérek mindenkit, fölöslegesen ne ijesztgesse ismerőseit ehhez hasonló marhaságokkal,ha csak nem saját szemével is látta már.
Vizsgáljuk meg, hogy működne ez a gyakorlatban! Előszeretettel feltételezzük hogy a zárat folyékony nitrogénnel fagyasztják le. Ez a leginkább trendi feltételezés, zárfagyasztáson töprengők körében. Ennek forráspontja -196 fok Celsius, vagyis ez alá kell lehűtenünk. Házi körülmények között ez nem lehetséges, ezért azt készen kell megvásárolnunk. Ez nem nehéz, az anyag szabadon beszerezhető. Ipari mennyiségben persze, mondjuk néhány tucat hektoliternyit szívesen adnak, papírpohárban tíz dekát nemigen. A tárolása nem a legegyszerűbb, a szerényebb eszközökkel ellátott betörő a speciális Dewar tárolóedény híján egyszerű termoszban tartaná. Eltarthatósági ideje ebben néhány óra csak. Ha nem kívánjuk hogy a forrásban lévő, táguló folyadék a növekvő nyomás hatására, parafa dugóstul szökőkútként távozzon a palackból, nyitott edényben kell azt tárolnunk és hordoznunk. Jelentkezzen aki elképzeli a betörőt ahogy sétál az utcán, nyitott, gőzölgő termosszal a kezében! Az ilyesmi, mondjuk így, kevéssé valószínű. Ugyancsak bajos azt a zárra juttatni. Fecskendővel kevesen próbálkoznának, a zárra lötykölés itt is nehézkes lehet. A folyadék szétfröccsenő cseppjei bőrre jutva csúnya égési sérülést okoznak. Az eredményt semmi sem garantálja. Puha, élő, szerves anyagokon látványos eredménykéket érhetünk el. Lágy anyagokat a folyadék törékennyé tesz, gumit, luftballont keménnyé, törékennyé teszi, de a lágy fémeket, mint a zárak alapanyagául szolgáló réz, nem képes elég rideggé tenni ahhoz hogy azt könnyedén eltörhessük. A kezünket viszont beledughatjuk egy-két másodpercre, némi bizsergésen kívül nem ér minket más élmény, ahogy maradandó károsodást sem szenvedünk. Mutatóujjunk nem fog azonnal elhalni, és nem foguk tudni letörni azt, akár egy szál ropit.
Az egyszerűbb út, az etil-klorid, vagy az elektronikai boltokban kapható fagyasztó spray felhasználása. Előbbi rendkívül illékony folyadék, gyors párolgása következtében hűti környezetét, utóbbi pedig, nagy nyomáson, palackban tartott cseppfolyósított gáz, ha jól emlékszem mezei nitrogén, mely kifújva, a hirtelen nyomás veszteség hatására ér el rendkívül alacsony hőmérsékletet.. Szerencsére ezek legfeljebb mínusz 20-30 fok körül vannak, ez bőven kevés ahhoz hogy egy fémet megfelelően rideggé tegyenek.
Összegezve, fagyasztással sem szoktak betörni. Az elméleti lehetőség elvileg megvan, mégsem találkozunk fagyasztva széttört zárakkal, úgyhogy ettől még nyugodtan alszunk. Aludjanak Önök is nyugodtan, bőven van még más amitől félhetnek.
Befeszítés, pajszerelés
Na, végre valami értelmes dolog! Nos igen, ez a leginkább elterjedt módszere a lakásbetöréseknek, a védekezés is ez ellen a legköltségesebb. Közkedvelt a betörők között, mivel gyors, nem is túl hangos és nem igényel nagy felkészültséget. A klasszikus bejárati ajtók hagyományosan fából készülnek, a befeszítésükhöz nem feltétlenül kell speciális szerszám, sem különösebb testi erő. Átlagosan néhány másodperc alatt beszakíthatóak. Ennél csak elkeserítőbb a panellakások bejárataira "ajtó" megnevezéssel szerelt, két darab fél centis vékonyka pozdorja burkolat közé illesztett kartonpapír. Ugyanis szerkezetileg így épül fel egy lakótelepi lakás ajtaja. Abban a korban amikor ezeket kitalálták és elkészítették, a rosszabb álmaikban sem fordult elő a betörési statisztikáknak ilyen mértékű szárnyalására. Akkor még erre volt igény, az telesített az elvárásoknak megfelelően. Akkoriban még jó volt, ma már ez kevés.
A probléma nem is az ajtó anyagából ered, hisz egy, fából készült ajtó, megfelelően kialakítva nagyon ellenálló lehet. A rostos anyagszerkezetnek köszönhetően az rugalmas és masszív. Egy fa ajtónak azonban a tokja is fából készül, tehát a zárak biztosító nyelvei is abba zárnak bele. Legtöbbször a nyelvek mögött 6-7 milliméternél nem vastagabb faanyag véd csak a befeszítéstől. A zártest ellendarabját, a gyárilag maximum egy milliméter vastag lemezt, amibe a nyelvek bezárnak, ugyancsak a fa tokra, facsavarokkal rögzítjük. A legtöbb bejárati ajtón két zár található, egy kilincses és egy felső, kiegészítő zártest. Ezek önmagukban nem sokat védenek, pajszerrel játszva kifeszíthetők.
Ezeket az ajtókat a leggyakrabban berúgják vagy befeszítik. Gyakran elég egy egyszerű feszítővas, de ha rögzíthető, autó emelőket is felhasználnak a nyitáshoz. Műanyag ajtók esetében a helyzet majdnem ugyanez, hasonlóan rugalmasak, és ugyanolyan könnyen felfeszíthetők mint a faajtók. A felhúzható kilincses öt pontos zárszerkezetek sem érnek túl sokat. Azoknak a függőleges irányban mozgó csúszkái facsavarral a tokba fogatott üreges alumínium öntvény ellendarabba zárnak be, ráadásul nem is túl mélyen. Könnyedén felfeszíthetők, kevés pajszer munkával, rutinos betörőnek ez kímélő foglalkozás. Szóval emiatt érdemes aggódni, pajszerrel betörni szeretnek, és jórészt azzal szoktak.
A betörők általában nem túlképzettek, ritkán alkalmaznak olyan módszereket melyek nagyobb szaktudást és felkészültséget igényelnek. Általában a nagy többség nem profi zárszakértő, tudása addig terjed, hogy meg tudja ítélni, érdemes-e a kiszemelt ajtóval elidőzni, és ha igen, az körülbelül meddig fog tartani. Ez különben nagyjából megfelel azon követelményeknek melyeket egy betörő napi "munkája" támaszt. Finom nyitással, profi módszerekkel kevesen és ritkán próbálkoznak. Betörő szerszámokkal nem nehéz lebukni egy utcai igazoltatás során, és bűnjelnek is kiválóak, egy esetleges bizonyítási eljárás során, ezért ezt senki sem cipeli szívesen magával.
A legtöbbször tehát egyszerűen berúgják vagy befeszítik az ajtót, ezek ellen kell fokozottan védekezni. A jobb oldali képen látható rombolással szerencsére csak ritkán találkozunk, a "kifinomult kivitelezés" viszont általában tükrözi a hétköznapi betörő képességeit.
Célszerű a radikális megoldást választani szereltessünk biztonsági ajtót! Tudom, könnyű mondani, egy elfogadható minőségű biztonsági ajtó legalább százezer forint, de egy jó minőségű szép ajtó ára bő két-négyszázezer forintot is elérheti. (máshol említést teszek a barkács áruházi, százezer forint alatti változatokról és azok kvalitásairól.)
Olcsóbb megoldás a rácsajtó.
Persze, mondhatják hogy az randa. Szerintünk is randa, ezért sem szerelünk rácsot. Ha nem kívánjuk hogy otthonunkból egy börtöncelláéhoz hasonló panoráma táruljon elénk, marad a legolcsóbb alternatíva, a hevederzár. Ez, ha a megfelelő minőségű zár szakszerűen van felszerelve, ugyancsak távozásra sarkallhat egy betörőt. Egy hevederzár, felszerelve, általában húsz-harmincezer forinttól indul, aki jóval ez alatt kínál ugyanilyen szolgáltatást azt ne vegyük komolyan, valószínűleg valami silány terméket ajánl.
A lényege, hogy a zárból kinyúló nyelvek a falba, vagy a falra rögzített ellendarabba zárjanak be, védelmet nyújtva ezáltal a befeszítés ellen. A falra rögzített vas pántokon át a nyelveket még legelszántabb betörők sem tudják könnyedén kifeszíteni. Ahhoz hogy azok átszakadjanak, vagy a fal omoljon le, hosszan és kitartóan kell döngetni az ajtót, lehetőleg több embernek egyszerre. Nagyon fontos a szakszerű felszerelés, illetve hogy jó minőségű zárat válasszunk. A zárbetét a zár lelke, ebből mindenképp jó valami biztonságos darabot kell választani, és persze az sem mindegy milyen zárszerkezetbe kerül bele. Gyakran találkozunk szélsőséges példákkal, például sok helyütt ajánlanak Miskolci hevederzárat és hozzá szuperbiztos, csúcskategóriás, svájci Keso zárbetétet. Ez egyáltalán nem jó, a minőségi palettán a két véglet. Gyakorlatilag ez egy Zsiguli, amibe egy Lamborghini motort szereltek. A motor összehasonlíthatatlanul jobb mint bármely más motor a világon, de értelme még sincs ha menet közben a használattól is széthullik körülötte az autó. Ugyanígy a zár, kinyithatatlan és törhetetlen a betét, de percek alatt le lehet róla hámozni a hevederzárat. Semmi értelme.
Nem feltétlenül kell mindenből a legjobbat megvenni, a lényeg hogy ócskaságot ne hagyjunk magunkra sózni.
Finom nyitás, rezegtetés, fésűzés, kopogtatásos nyitás
Zárrezegtetés, kopogtatás, fésűs nyitás, mind-mind különböző változatai a professzionális, szakmájukat magas fokon űző zárasok és lakatosok legkifinomultabb módszerének, melynek lényege, hogy egy zárat minden látható nyom vagy sérülés nélkül nyissanak ki. Elsajátításához rengeteg gyakorlás, megfelelő, specifikus szerszámok és némi szerencse is szükséges. Tök nehéz, higgyék el, rengeteget kell gyakorolni. Nincs semmi akadálya annak hogy ezt egy betörni szándékozó is megtanulja. A forrásanyag hozzáférhető, a szerszámok szabadon beszerezhetők, sok aknamunkával, és főleg gyakorlással bárki profivá képezheti magát. Az interneten a finomnyitás különböző módszereire használatos ezerféle szerszámot szabadon beszerezheti bárki. Ezek nem illegálisak, a birtoklásukat nem tiltja semmi, a módszer elsajátítása tehát csak akarat kérdése.
Nem közkedvelt és túl gyakran alkalmazott a betörői körökben. Sok-sok előzetes felkészülést, szakértelmet, anyagi ráfordítást és olyan tapasztalatot igényel, melyet csak akkor szerez meg az ember ha sok-sok ideje van zárakkal foglalkozni. Persze azért előfordul.
A manipulációs nyitásnak legkönnyebben áldozatul eső zárak a hagyományos, úgynevezett soproni, tehát a klasszikus tollas kulcsos zárak, beleértve a közkedvelt kéttollú kulcsos 700-as típusú patkózárat is, valamint a fogazott kulcsos cilinderbetétetek, jellemző nevükön "elzett kulcsos" zárak. Ez utóbbi, hagyományos profilkulcsos zár az összes, ajtóban fellelhető zár mintegy kilencven százalékát teszi ki. Ha a kulcscsomójára pillant, a kulcsainak nagyobbik része bizonyára ilyen fajta.
Hengerzár törés
a, ez gyakori, ettől érdemes tartani, vagyis inkább felkészülni rá. A rendőrség, vagy inkább a Mabisz talán alá tudná támasztani statisztikai adatokkal, én csak saját tapasztalataim alapján merem állítani, dobogós helyen áll a betörésekkor alkalmazott módszerek versenyén. Zártörés csakis hengerzáraknál jöhet szóba, vagyis minden olyan cilinderzár esetében amely az ajtólap síkjából 5-6 mm-nél hosszabban kilóg. A klasszikus, úgynevezett euró szabvány szerinti cilinderzár betét, ( közismert nevén elzett zár, Wertheim zár, dió-zár avagy hengerzár) gyenge pontja a tolókavivő alatti traktus, ahol a rögzítő csavar furata van. Nem akarok kiszúrni senkivel, mondom érthetően is: a közepe! Ott a zárat ugyanis egy vékonyka rézből, bronzból vagy nagy ritkán acélból készült anyag tartja csak, mely ráadásul egy furattal ki is van könnyítve, ezen megy át a rögzítésre szolgáló acélcsavar. A betét tehát könnyen eltekerhető, vagy e középpont mentén kettétörhető. Cilinderzár törés ellen is lehet védekezni, pontosan másfél megoldást találunk erre.
Fokoznám a sokkot, a hengerzártörés a leghamarabb eredményt hozó betörési módszerek egyike, rend szerint tíz másodperc alatti az az idő ami alatt egy betétet letörhető. Nagyon halk is, az egyszerű réz cilinder egy tompa reccsenés közepette elválik egykor volt másik felétől. E ponttól a zár egy egyszerű lapos csavarhúzó segítségével nyitható. A jobbra látható sebtiben összefércelt animáció egy realtime, szimulált betörési kísérletről készült fotósorozat, melyet Csesznák Gyula kollegám segítségével rögzítettem. A minőségért elnézést kérek, nekem itt vannak a korlátaim, már ami az animálást illeti. Az általunk szimulált zárbetét törés időtartama megegyezik egy valós zártörés várható idejével, tehát nem teljes fél perc. Rossz esetben egy perc. Van erre egy félmegoldás, ez a törés ellen védett zárbetét.
Önmagában nem sokat ér. Ennek a technológiának az alkalmazása, kifejlesztése, (és ha az már megvan, a levédetése) roppant költséges, ezért csak a nevesebb zárgyártók kínálatában találjuk meg ezt a védelmet. A gyártók a leggyakrabban a könnyen eltörő, a zár két felét összekötő középső, tolókavivő alatti résznek a megerősítését alkalmazzák. Ez történhet, acélból készüld híd beépítésével, rugóacél megerősítéssel, vagy akár úgy hogy az egész zárházat acélból készítik el. Az alapötlet szerint a törés védett zárbetétet, ha ki is lóg az ajtólap síkjából, sem lehet eltörni. Az igazság pedig az hogy ezt is el lehet törni, csak lényegesen nehezebben. Fontos tehát, hogy még a törés védett zárbetétet is oly módon kell beszerelni, hogy az ajtólapnak vagy a pajzsnak a síkjából maximum 2-3 mm-t lógjon csak ki. Ha ez így túl szakszerű, akkor hadd fogalmazzak úgy, hogy ha kilóg, akkor rossz. Ha nem lóg, akkor jó. Ezt minden ilyen zárbetéthez mellékelt, a gyártó által kiállított tájékoztatón is feltüntetik. A törés védett zárra sincs garancia ha másfél centi kandikál ki az ajtóból.
Feltétele a törésnek hogy az zárat meg lehessen fogni, akár fogóval, akár egy erre a célra szánt célszerszámmal. Itt jön a rossz hír: A Magyarországon fellelhető ajtók jelentős hányada nem vastagabb 45 mm-nél, befelé nyíló, és külső falcos. Ez egyetlen okból fontos: Ezeknél az ajtóknál zártest a külső oldalhoz közelebb helyezkedik, ez által a cilinderzár maximálisan kinyúlik az ajtóból, lehetőséget adva a betörőknek hogy azt könnyedén letörjék.
A másik rossz hír: A legrövidebb, hat centiméteres standard méret is bőven kilóg annyit a fenti paraméterekkel rendelkező ajtóból hogy az könnyű prédájává váljék a bűnözőknek.
Ne keressen, rövidebb, nem kilógó méretet, nem fog találni, sajnos nem nagyon létezik! Az oka egyszerű: ha nem elég hosszú a zár, nincs mibe beledugni a kulcsot. Pont. A kulcs tollának megfelelő hossz a minimális hossz 27-30 milliméter. Kis csalással lehet lejjebb tornászni, de ez már a biztonság rovására megy.
A lényeg hogy a cilinderzár egyáltalán ne lógjon ki az ajtóból, ne tudják azt megfogni és letörni. Fontos továbbá, hogy a cilinder, címke vagy zárpajzs amit az ajtóra szerelünk belülről, az ajtón átmenő csavarokkal legyen felfogatva, máskülönben ahogy mi kívül felcsavaroztuk, úgy azt más szimplán lecsavarozza. A legjobb ha egyáltalán nincs a külső oldalon csavar.
Egy egyszerű réz vagy alumínium címkét egy pillant alatt le lehet törni, elég egy lapos csavarhúzóval aláfeszíteni és már el is törik. Bejárati ajtóra szerelhető acélbetétes biztonsági pajzsokból széles választékban válogathat, ne szégyelljen kiadni érte tizenvalahányezer forintot, egyszeri, hosszútávú befektetés, ha ennek hiánya miatt törnek be az sokkal drágább és pláne bosszantóbb is.